HTML

Leírás

Ez a blog filmekkel és - később majd - sorozatokkal foglalkozik. Amatőr film-és sorozatkritikákat írok, a kedves látogató számára is publikus és szórakoztató írásokat próbálok közölni. Szabadidőmben, hobbi szinten írogatok amikor éppen nem egyetemi vagy egyéb teendőimet végzem. Jó böngészést, olvasgatást! :)

HTML doboz

Friss topikok

Címkék

    Filmkritika 09: Az Éhezők Viadala I. (2012)

    Skywalker91 2013.05.20. 18:24

    KATEGÓRIA: Kaland, sci-fi, akció

    Bevezető

    Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer Panem állama, amely a jövendőbeli Amerikai Egyesült Államok helyén fekszik 12 körzetével. Az élet azonban pontosan olyan Panemben, mint amilyen felé a mi világunk is tart: Megosztott; óriási szakadék van a szegények és a gazdagok között. A hasonlóságok azonban itt meg is szűntek a valósággal, mivel eme mesésnek éppen nem nevezhető államot egy önkényuralmú diktátor, Snow elnök vezeti, nem is akárhogyan. Panem mind a 12 körzetéből minden évben egy 12-18 év közötti fiút és egy lányt küldenek az úgy nevezett "Éhezők Viadalára", ahol halálig tartó küzdelem után legvégül csak egyetlen győztest ünnepelnek. Az esemény egy groteszk, ám látványos valóságshow keretében zajlik, amelyet a tévében is közvetítenek.éhezők1.png

    A történet szerint az Éhezők Viadala egy emberáldozatokkal kikövezett büntetés, amelynek célja, hogy Panem népe ne lázadhasson fel újra a kormány ellen. Ahogy azonban lenni szokott az ilyen alkotásokban, mindig vannak forradalmi szimbólumok, vezetők, amik és akik fordíthatnak a sors menetén. Következzék hát a Fecsegőposzáta, Katniss Everdeen története.

    Cselekmény

    Az erdőkkel teli 12. körzet mélyén él Katniss Everdeen anyjával és húgával. Hősünk a mindennapi megélhetéshez elengedhetetlen vadászat során Gale barátjával beszélget az ez évi Éhezők Viadaláról, nem is sejtve, hogy hamarosan nem csak egy buta műsor lesz számára az esemény, hanem az életét jelentő küzdelem. Katniss húga ugyanis bekerül a kisorsolt gyerekek közé, és szerető nővér lévén Everdeen kisasszony ezt nem hagyja: maga jelentkezik hát húga helyett résztvevőnek.

    Meglepően gyors búcsúzkodás után Katniss a Kapitóliumba tart a körzetből kiválasztott fiú partnerével, Peeta Mellarkkal, aki - mint később kiderül - régóta szerelmes Katnissbe. Ez azonban egyelőre a legkisebb problémája a fiúnak, mivel először is nem ártana megtanulni, hogyan éljék túl az Arénát. Felkészítő "mesterük" is akad, az iszákos Haymitch személyében, aki konkrétan a fejükhöz vágja, hogy kis idő múlva már halottak lesznek.

    Enyhe viták, és pár, Haymitch kijózanítására tett kísérlet után megtudhatjuk, hogyan is zajlik a "Való Világ" véresebb verziója, szerencsére azonban Stohl Buci nélkül. Akad azonban helyette más műsorvezető, Caesar Flickerman, aki bemutatja majd a 24 verenyzőt a közönségnek.

    Mindezek előtt azonban hőseink megérkeznek a csili-vili kapitóliumba, ahol mindneki nagyon gazdag, enyhén ízlésficamos, és igencsak tuskó. Már nem is emlékszem pontosan mennyi, de a szemkápráztató kinézetű és technológiával felszerelt szálláshelyek, és a bőséges vacsora után van egy kis idejük felkészülni és edzeni a versenyzőknek a nagy napra. Mindenkinek érteni kell alapvető dolgokhoz a túlélés érdekében, azonban mindegyikük kimagasló valamiben. Katniss például remek íjász, még Peeta igen erős. Tehetségük pontozásra kerül egy zsűri előtt, ami igen fontos lesz a későbbiekben. A pontok ugyanis támogatókat jelentenek, azok pedig segítséget küldhetnek az arénába, ami elengedhetetlen a túléléshez.éhezők2.jpg

    Miután lezajlott a bemutatkozás a közönségnek (Katnissnek szemkápráztató ruhát varázsolt stylistja, Cinna a különleges alkalomra) a 24 kiválasztott utolsó éjszakáját tölti a nagy nap előtt. Másnap már kis cső kinézetű liftekben juttatják be őket az Éhezők Viadalára.

    Ezután elszabadul a pokol. Ha a néző úgy gondolta, eddig valami néhol érzelmes, enyhén tinidráma szagú történetbe csöppent, ezután biztosan megváltozik a véleménye. Rendkívül jól van ugyanis keverve a látvány, a dráma, a harc és a szerelmi szál a sztoriban. A rajt után nemsokkal meg is szabadulunk 8-9 résztvevőtől, és a továbbiakban is hullanak majd a szereplők serényen. Szövetségkötések, harcok, aljas eszközök bevetése és több órányi - jól érzékeltetett - menekülés után a kiválasztottak egy kis része marad csupán meg. Különösen szomorú momentum, amikor a legfiatalabb, mindössze tizenegynéhány éves Rue-t (könyben Ruuta) gyilkolják meg. Körzete Katniss embersége láttán (virágos temetés) fellázad, ami komoly problémát jelent Snow elnöknek. Meglátja a rá leselkedő veszélyt a lány személyében, így mikor legvégül a Viadal szabályaitól eltérően fejeződik be a küzdelem, kissé haragos lesz. Megvan hát az alap a folytatásnak is.

    No és hogy mi is történik pontosan a viadalon? Részleteket nem árulok el, aki eddig még nem nézte meg a filmet, és egy kis kikapcsolódásra vágyik, egy kellemes délutánon vagy estén nyugodtan tegye meg. Megéri. A történetre így 9 pontot adok, és csak azért nem tízet, mert a Bérgyilkosok Viadala című film is hasonló koncepcióra épült, tehát láttam már ilyet.

    10/9

    Karakterek

    Katniss Everdeen: Igen szókimondó, akaratos és makacs fiatal lány, kiváló túlélési ösztönnel. Apja bányász volt, aki egy baleset során vesztette életét. Anyjával és húgával él a 12. körzetben. Ő a történet főszereplője; film végi tette miatt egy kialakuló forradalom szimbóluma lesz, és az úgy nevezett Fecsegőposzátával (génmanipulált madárfajta) azonosítják majd az emberek. Karakterét Jennifer Lawrence játssza.

    10/9éhezők3.jpg

    Peeta Mellark: A 12. körzet fiú kiválasztottja. Meglehetősen érzelmes, és remek kommunikációs készséggel rendelkezik. A Viadal során könnyen tudja magát álcázni is, továbbá igencsak erős. Szerelmes a főszereplő Katnissbe, aki azonban otthoni barátja, Gale iránt érez valamit. A sok gyilkosság és kaland mellett enyhén érezhető ez a szerelmi háromszög is, amit bizonyára sok női néző is értékelni fog. Peetát Josh Hutcherson játssza.

    10/8

    Haymitch Abernathy: Az iszákos segítőmester már egyszer megnyert egy Viadalt, most pedig az újabb ifjú jelölteket látja el jó tanácsokkal. Szabad szájú, humoros karakter, alkoholos szíve azért a helyén van. Woody Harrelson alakítja.

    10/10éhezők4.jpg

    Effie Trinket: Effie extrém kinézetű, szabálymániás nő, aki a Viadalt bonyolítja le, napjait pedig a Kapitóliumban tengeti. Tipikusan semleges szereplő, elfogadja a világot olyannak, amilyen, nem áll sem a későbbi lázadók oldalára, sem pedig Snow elnök kegyetlenségét nem pártolja. Irritáló; Elizabeth Banks játssza.

    10/7

    Snow elnök: A történet főgonosza, zsarnok, kifacsart, groteszk, számító és kegyetlen gondolkodásmóddal. Donald Sutherland igen jól alakítja a csendes pszichopatát. Bravó!

    10/10

    Gale Hawthorne, Primrose Everdeen: Leginkább a következő részekben lesznek kiemelkedő fontosságú karakterek. Érdemes megemlíteni Rue karakterét, aki egy jószívű szerepét játssza a történetben, sajnos később megölik.

    Helyszín

    12. körzet: Kellemes erdős táj, falusi környezet. Ezen a körzeten nem látszik a technológia jelenléte, talán nem is nagyon van ilyesmire pénzük az embereknek. Mégis élettel teli körzet, ahol azonban a mindennapi megélhetés is gondot okoz.

    Kapitólium: Pompázatos és túldíszített helyszínek összessége. Leginkább az ókori Rómát tükrözi, ha valamihez hasonlítani kellene, persze átültetve a harmadik évezredre. Itt mindenki pazarló és jómódú életmódot folytat.

    Aréna: Az Éhezők Viadalának színhelye. Számítógépes vezérlésű terep, ahol átprogramozással bármit szimulálni lehet, akár új teremtmények is készíthetők és valódivá tehetők. Egy óriási kupola alatt vannak a játékosok, és addig nem hagyható el a helyszín, amíg valaki meg nem nyeri a Viadalt. Ezt pedig csak egyetlen ember élheti túl.

    Összességében nem valami változatosak a helyek, azonban az Arána nagyon szépen be lett mutatva és meg lett valósítva. A zene szintén nagyon rendben volt, kedvencem az "Abraham's Daughter nevű szám, ami a film végén csendül fel.

    10/8

    Ideológia, filozófia

    A történet alapjában véve egy disztópia, megfűszerezve kis romantikával és sok erőszakkal, meg megannyi kalanddal. A szereplők szerethetőek, a történet középpontjában egy forradalom születése és kibontakozása áll, mindezt 4 filmben kapja meg a kedves néző. Az első rész leginkább a világ bemutatására szolgál és a szereplők is elfoglalják álláspontjuk ebben a részben. Nekem kissé hiányzott azonban a részletesebb háttértörténet. Mi a helyzet a világ többi részével, mi történt régen, hogyan alakult ki Panem állama, amely Rómára emlékezteti az embert (kenyeret és cirkuszt a népnek)? Érdekesség, hogy a "Panem" éppen kenyeret jelent a latin mondás alapján - Panem et circenses.éhezők5.jpg

    Lebilincselő szellemi motívumokkal és társadalmi problémákkal foglalkozik az Éhezők Viadala, bár több kérdéskör is felmerül, amire sajnos egyáltalán nem kapunk választ. Semmi sem tökéletes, de a Hunger Games legalább szórakoztató.

    10/9 

    Összegzés

    Noha nekem kissé aránytalan az arénás és az aréna előtti rész időtartamának aránya, jó minőségű filmalkotást kapunk az Éhezők Viadalával. A Susan Collins által írt Éhezők Viadala trilógia nagy sikert aratott az USA-ban, és a filmadaptáció is hasonlóan jól szerepelt. A mozifilmnek talán hátránya, hogy szinte pontosan követi az eseményeket, mintegy robotmunka, túl sok negatívumot még így sem lehet találni. Nem mintha keresné az ember, hiszen azt kapja, amire számít: kellemes, akciódús, néhol drámai szórakozást. Várjuk a folytatást, ami 2013 novemberében érkezik a második könyv története alapján. Hibák vannak, de így is kimagasló pontszámot érdemel:

    10/9

    Port és IMDB linkek:

    Port

    IMDB

    Szólj hozzá!

    Filmkritika 08: A Kocka (1997)

    Skywalker91 2013.04.07. 19:54

    KATEGÓRIA: Horror, sci-fi

    Bevezető

    A Kocka. Az egyik legeredetibb horror, amit valaha kitaláltak és megfilmesítettek. Tették ezt nagyon hatásosan, persze kompromisszumokkal. Kevés olyan film van ugyanis, amelynek "se eleje, se vége" mégis élvezetes és nézhető marad, a kerettörténet kialakítását pedig a néző képzeletére bízza.

    Cselekmény

    Mai filmünk igencsak megosztó alkotás. Többségében pozitív elbírálást kapott, jó véleményeket, mégsem jön be mindenkinek az elvontsága miatt. Már maga a cselekmény is elvont ugyanis, ám sikerült úgy formálni az egészet, hogy erre a másfél órára lekösse a nagyérdeműt.

    A Kocka hat különböző korú és foglalkozású emberről szól, akik csapdába esnek egy szürreális, kocka alakú termekből álló börtönben. Hogy a létesítménynek mi a célja, van-e célja egyáltalán, azt senki sem tudja, azt viszont, hogy életveszélyes hely, hamarosan megtapasztalják. Némelyik teremben halálos csapdák várják őket, és amíg nem fejtik meg, melyik helység rejt ilyet, és melyik biztonságos, kevés esélyük van a túlélésre.kocka1.png

    Adott egy pszichológus nő, egy rendőr, egy matematikus, egy börtönviselt ember, egy építész és egy autista felnőtt. Bizonyos ideig együtt próbálják túlélni a túlélhetetlent, habár még egymást sem ismerik igazán. Mint említettem, a történet elejéről, a szereplőkről nem sokat lehet tudni. Néhány csapda elkerülése - vagy halálos elsülése után - a matek tagozatos lány, Leaven rájön, hogy a kocka alakú szobákat összekötő kis járatok falára számokat véstek, és néhány különleges tulajdonságú számmal jelölt terem rejti a csapdákat. Ezek után tudatosan próbálnak meg haladni, egyre több embert veszítve el mégis, de nemcsak a halálos hely miatt, hanem a kiszámíthatatlan emberi tulajdonság miatt is.

    A csapat megmaradt tagjai végül megfejtik a Kockából vezető kiutat: egy forgó, 26*26*26 szobás érthetetlen célú létesítménybe kerültek, ahonnan csupán egy darab összekötő, liftként működő kockaszoba jelentheti a szabadulást. De vajon sikerül-e elérniük időben? Vagy várhatnak étlen-szomjan, amíg a Kocka egy újabb teljes fordulatot megtesz?kocka4.jpg

    Bármilyen meglepő - vagy pont kiszámítható? - az emberi viselkedés fog pontot tenni a történet végére. Illetve inkább a cselekmény végére, a film végeztével ugyanis több kérdésünk lesz, mint előtte volt...

    10/9

    Karakterek

    Leaven: Fiatal, csinos, matek tagozatos iskoláslány, jórészt ő fejti meg a kiutat a kockából. Kissé naiv, de jóakaratú; ha a hely valóban egy börtönként funkcionál, akkor bakot lőttek az elfogásával. Sokkal valószínűbb azonban, hogy egy embertelen kísérletről van szó. De vajon kik finanszírozzák ezt az egészet?

    10/8kocka3.jpg

    Holloway: Középkorú pszichológusnőt alakít, aki jó emberismerő; többször összevitatkozik a tapasztalt rendőrrel, Quentinnel. Teszi ezt rosszul, majd meglátjuk, miért is.

    10/7

    Worth: Csendes, antiszociális és eléggé pesszimista ember. Később kiderül, szerepe volt a létesítmény építésében. Legvégül mégis ő fog kitartani a legtovább ezen a pokoli helyen. Itt kiemelném a színészt is, David Hewlett-et, aki később a nagy sikerű Csillagkapu: Atlantisz című sci-fi sorozatban játszik főszerepet. Ez az egyik jelentősebb filmje, amiben hírnevet szerez.

    10/9

    Quentin: Erőszakos, kissé pszichopata ex-rendőr. Az idő múlásával egyre kiszámíthatatlanabb és vadabb lesz. Tipikus bunkó kemény legény, gyilkos hajlamokkal. Az arcjátékára érdemes odafigyelni, jó az alakítás.

    10/8

    Kazan: Egy autista, szellemi fogyatékos férfi, akinek vajmi kevés esélye van a túlélésre. Rendkívül idegesítő karakter, bár hiteles a szerepjáték.

    10/9

    Helyszín

    Nem meglepő, ha azt mondom, hogy a Kocka. Különböző színű, ugyanakkora térfogatú helységek, 26 egység hosszúságú oldalakkal. Tele csapdákkal, és egy idő után holttestekkel is. Kissé beteg, így azonban kétségkívül eredeti elgondolás. Nincs értelme lepontozni, hiszen az egész film itt játszódik.kocka6.png

    Ideológia, filozófia

    Na, az van dögivel. Több a kérdés a filmben, mint a válasz, az biztos. Adott egy helyzet: különböző kvalitású és gondolkodású emberek kerülnek össze egy futurisztikus, kegyetlen börtönben. Leginkább az a kérdés, hogyan dolgoznak össze, mi a célja ennek a helynek, miért is kerültek ők oda? Hogyan élhetik túl, hogy juthatnának ki? Bár sci-fi horrorról van szó, jócskán megtalálható a lélekrajz is a műben, továbbá finoman, szarkasztikusan érzékeltetik az emberek kitartását ugyanúgy, mint állatiasságát.

    10/10

    Összegzés

    Érdemes adni egy esélyt a filmnek, még ha kissé érdekes is a sztori. Mindenképpen egy megosztó alkotásról van szó; mind cselekményben, mind ötletben. Személy szerint csak ajánlani tudom minden hibájával együtt is.

    10/8

    Port és IMDB linkek:

    Port

    IMDB

    Szólj hozzá!

    Filmkritika 07: Doom (2005)

    Skywalker91 2013.02.07. 16:38

    KATEGÓRIA: Horror, akció

    Bevezető

    A Doom egy vitatott sikerességű, bukott mozis alkotás, amely ennek ellenére nem sikerült olyan rosszul, mint amennyire lehúzta a média és a kritikusok. Tény, hogy szerintem többet is ki lehetett volna hozni belőle, de végül élvezhető alkotás lett, akcióval, szörnyekkel, zombikkal és egy rakás kemény-legénnyel. Dwayne "The Rock" Johnson főszereplésével Andrzej Bartkowiak rendezte.

    Cselekmény

    A 2030-as években járunk, és a Mars kutatóbázisán, az Egyesült Világűr Vállalat (UAC) létesítményében valami nagyon balul sült el. Életbe léptették az 5-ös szintű karantént, és az ott dolgozó civil személyzet riasztotta a Gyorsreagálású Harci Osztagot, méghozzá azzal a feladattal, hogy zárják le az intézményt, likvidálják az esetleges ellenséges erőket, és mentsék ki a UAC kutatási adatait. (A UAC régészeti, genetikai kutatásokat végez, emellett fegyverfejlesztésekkel is foglalkozik.)

    Sarge őrmester - megkapván a feladatot - összeszedi ütőképes csapatát és a nevadai sivatagba utaznak, ahol egy ősi kultúra hihetetlen fejlettségű "teleport-kapuja" található. Ez az úgynevezett "Bárka" képes másodpercek alatti közvetlen anyag-energia átvitelre a Föld és a Mars közt, avagy egyszerűbben: képes elteleportálni a személyt a kijelölt célhelyre.doom1.jpg

    Sarge és csapata nemsokkal később tehát már az Odluvai bázison találja magát, a UAC előcsarnokában. Az osztaghoz (Sarge, John Grimm, Duke, Pusztító, Öcsi, Mac) csatlakozik John testvére, Samantha, aki régészeti kutatóként dolgozik a Vállalatnál. Belépvén a lentebb fekvő területekre, Sarge-ék egyre több különös jelenséggel és kiszámíthatatlan támadásokkal szembesülnek, így hamar leredukálódnak pár főre. Több egységre oszlanak: amíg a doktornő az adatok lementésével, és az "elzombisodott" munkatársai elemzésével foglalatoskodik, addig a többiek a folyosókat, laborokat és a csatornákat járják. Van itt minden ami kell: Kapunk egy gyilkosságot a kanálisban, börtöncellában, de még a WC-n is. Az ötletekkel tehát nincs probléma, elég sokszínű a film ilyen téren; mindeközben igyekszik olyan technológiák sorát is felmutatni, (nano-fal, fejlett fegyver) amely emlékeztet minket, hogy bőven nem a kétezres évek elején járunk.

    A probléma nekem az alapkoncepcióval, és a végkifejlettel van. Ha úgy nézzük, ez a két dolog adott, akkor el kell ismernem: nagyon szép munkát végeztek a mozival. Na de miért kell mindenáron (a játékból már ismert "pokolból jönnek a szörnyek"-sztorit) felcserélni, és beleerőltetni egy "jujj, nagyon rosszul sült el az illegális, emberekkel való genetikai kísérletezés"-történetbe? Ugyanis ezt a magyarázatot kapjuk a film háromnegyede felé, amikor már egyre inkább látszik, mi fog kisülni az egészből. Így az egész olyan... mű dolog lett nekem, aki már ismeri az eredeti történetet. Értem én, hogy meg kellett indokolni mitől lettek zombik a civilek, mégis furcsa lesz kissé az egész. Ez persze csupán egy látásmód, ha ettől eltekintünk a színészek játékával nincsen bajom, sőt, színes a társaság, leköt a film.doom2.jpg

    Ismét felvéve a történet fonalát, Samantha elmondja Johnnak, hogy a kikísérletezett vírustól az alanyok egy kis része szuperember lesz, a maradék többség azonban őrjöngő gyilkos, akikkel végül végez a szer. Közben a vírus már átjutott a földi bázisra is, ahol Sarge végzi a tisztogatást. John persze ezt nem hagyja szó nélkül, hiszen az előbbiek alapján lehetnek túlélők, akik nem válnak zombikká.

    Egy dolog van tehát hátra, mikor már csak a három főszereplő marad: kijuttatni a tesót a bázisról, és megállítani Sarge őrmestert. Ja, ez már kettő.

    A film vége felé haladva kapunk egy igen egyedi és jópofa jelenetsort, ami pozitív irányba viszi az ember kíváncsiságát, hogy végignézze az alkotást: egy olyan 4-5 percig John szemével láthatjuk a szörny-gyilkolászást, mintha csak játszanánk. Ez tényleg jó ötlet volt, és a kivitelezés is hasonlóan sikerült. Persze a film végkimenetele már kitalálható, a Doom mégis olyan horror lett, ami jócskán tartogat dumát, és persze hentelést, de teszi ezt mindúgy, hogy közben azért az élvezhetőségi ráta nem csökken a kritikus érték alá.

    10/7

    Karakterek

    Sarge Őrmester: Vérbeli katona, hidegvérű gyilkos, aki gátlástalan, ha célja eléréséről és a parancsok teljesítéséről van szó. Dwayne Johnson, vagyis a "Szikla" jól megformálja a kopasz kemény legényt. Megnézném harcolni Bruce Willisszel, Win Diesellel és Schwarzeneggerrel egy filmben. Oltári a pali.

    10/10

    John Grimm: Karl Urban alakítja az érzelmes katonát, aki egy tudós családban nevelkedett fel testvérével. Tiszta szívű, és végül ezért menti meg az életét a vírus, amely szuper-emberré teszi. Közkedvelt karakter a csapatban is.

    10/9

    Samantha Grimm: A régészeti kutatócsoport doktornője és egyben John testvére. Csinos, határozott és okos nőt alakít, valójában sok mást nem is tudunk meg róla, de ez a kevés még így is több, mint a többi karakter esetében. Rosamund Pike alakítja őt, aki már több híres alkotásban is tiszteletét tette (James Bond: Halj meg máskor, Hasonmás, Büszkeség és balítélet, Johnny English újratöltve stb.)

    10/9doom3.jpg

    Portman: Egy igazi beteg, őrült veterán, aki élvezi a lövöldözést és kissé szociopata is. Richard Brake játssza őt.

    10/7

    Duke és Pusztító: A két laza néger csávó a csapatban, a legtöbb jó dumát ők nyomják el a filmben. Habár róluk se tudunk meg túl sokat, ez nem is feltétlen baj, egy idő után úgyis... abbahagyják a szereplést.

    10/8

    Öcsi: Na, ő nem tudom minek került bele a filmbe, azon kívül hogy szerencsétlenkedik, a karakterének nem sok értelme van. Lehetséges, hogy kellett még egy amatőr katona is a csapatba, hogy eggyel több áldozat legyen. Nem a színész hibája, de jelentéktelensége miatt kihagyhatták volna a forgatókönyvből.

    10/4

    Helyszínek

    Elérkeztünk ahhoz a ponthoz, ami a film egyik nagy gyengeségét jelenti. Zombikkal teli folyosókon, laborokon és sötét kanálison kívül ugyanis nem sok más színhely van a történetben.

    Nevadai bázis: Az itt felfedezett "Bárka" köré épített létesítmény teszi lehetővé a Marsra történő azonnali utazást. Nekem nagyon hasonlított a marsi bázishoz, valószínű hogy a film sikerét inkább a történetre és a szereplőkre alapozták (azzal mondjuk többé kevésbé meg is vagyok elégedve) semmint a látványos helyszínekre. Pedig lássuk be, ha ragaszkodnak az eredeti sztorihoz a kedves forgatókönyvírók, a Poklot igen szépen meg lehetett volna jeleníteni.

    UAC - Egyesült Világűr Vállalat: A film 90%-a itt játszódik, végeláthatatlan folyosók, egymásba nyíló termek és laborok alkotják. Hát, sok mást nem is lehet róla írni; megjegyzem, ha már a poklot nem is, legalább a Marsból mutathattak volna többet is annál a 3-4 képkockánál amit beleraktak a filmbe.

    Zene: A hangok és a zene rendben voltak, általában mondjuk ez szokott a legkisebb gond lenni a filmekkel, hát itt sem ez a hiba. Kifejezetten rockos, pörgős alapot kapott a Doom.

    10/5

    Ideológia, filozófia

    Hát, nem sok mondanivalóval rendelkezik a film, de nem is erre készült, hanem szórakoztatásra. Itt nem fogok tudni sok pontszámot adni, lehet inkább nem is adok mivel nincs értelme. Az általam kialakított összképet azonban ez nem fogja befolyásolni, mivel ennél a filmnél nem egy elgondolkodtató drámát vár az ember, hanem egy pörgős, szórakoztató és látványos akcióhorrort.

    *Összehasonlítás a játékkal*

    Úgy éreztem, ezt muszáj beleírnom a kritikába mintegy kiegészítésképpen, mivel jómagam is azoknak a táborát gyarapítom, akik a nagy sikerű Doom nevű FPS játékon nőttek fel.

    A játékban felvonultatott különböző szörny és fegyverarzenált nem lehet kihagyás nélkül megjelentetni egy filmben, ez természetes, hiszen az a szórakoztatás kárára menne. Továbbá azért is nehéz játékból filmet készíteni, mivel két órába kéne belesűríteni tengernyi információt, amiknek így is csak egy kisebb szeletét lehetséges beletenni a mozifeldolgozásba. A probléma ott van, hogy már azt alapsztorit is rendesen átváltoztatták, amit valószínűleg sok rajongó nem nézett jó szemmel (talán ezért bukott akkorát?).

    Bár egy-két motívum vagy utalás ténylegesen érezteti velünk a Doom 1 és 2 játék hangulatát (BFG fegyver, bár az is más színűt tüzel, mint a játékban; UAC logó stb.) már ott nagy különbség mutatkozik, hogy a fenevadak és az élőhalottak genetikai mutáció végeredményei, és nem pedig egy pokolba nyitott átjáróból kiszabaduló lények. Ha legalább az alapokat nem vágták volna kukába, talán más lett volna a film fogadtatása is. Különösen hiányzott az Imp nevű démon, amely vörös plazmagömböket tud felénk dobálni; ennek hiányában igencsak szegényesek a játékra való utalások. (A Doom 3. részéhez hasonló képi világgal rendelkezik azonban az a pár szörnyeteg, amely végül belekerült a végső változatba.)doom4.jpg

    Másik oldalról viszont, aki nem szerette, vagy ismerte a játékot, kevésbé előítéletesen nézheti meg a Doom játékadaptációból készült mozit, és talán sokkal jobban elnyeri majd a tetszését, mint azoknak, akik a '90-es évek elején örömmel hentelték le a csúnyaságokat (vagy hentelik még néha most is?)

    Összegzés

    A Doom egyik oldalról nagy csalódás, másik oldalról viszont egy élvezhető akcióhorror, amit egyszer-kétszer szívesen megnéz az ember. Többet ki lehetett volna hozni belőle az igaz, de a szereplőknek hála jó irányba billen a dolog, ami ellensúlyozza az unalmas helyszíneket, és az eredeti történet hiányát. Egy két meglepetés is van a filmben, így hát összességében:

    10/7

    Port és IMDB linkek:

    Port

    IMDB

    Szólj hozzá!

    Filmkritika 06: Harry Potter és a Bölcsek Köve (2001)

    Skywalker91 2013.01.31. 20:48

    KATEGÓRIA: Fantasy, kaland, dráma

    Bevezető

    Harry Potter, az ifjú varázslótanonc története már meghódította az egész világot: Joanne Kathleen Rowling megírta a könyvpiacon eddigi legnagyobb bevételt hozó regényfolyamot, így hát nem is szaporítom tovább a szót: nézzük, milyen filmek is készültek a történetből... kezdjük az elején, Chris Colombus Bölcsek Kövéjével.

    Cselekmény 1. rész

    A fiú, aki túlélte minden idők legnagyobb sötét varázslójának a gyilkos átkát, egy undok mugli (varázserővel nem rendelkező ember) házaspárnál, és azok gyerekével nő fel. Harry Pottert különös jelenségek kísérik, ha dühös vagy épp megrázkódtatás éri. Nagybátyja és nagynénje, akik nevelik megkeserítik élete minden napját. Egy nap azonban furcsa levél érkezik neki, és nevelőszüleinek látszólag céljukká válik, hogy a levelet - amely később több száz példányban érkezik a házba - Harry ne kaparinthassa meg. A hajsza a kéretlen levelek ellen odáig fajul, hogy Harry nagybácsija, Vernon Dursley egy ócska viskót bérel ki családja számára, arra számítván, hogy ott nem érik útól őket a furcsa postások, a falkákban repülő baglyok.

    Hát a baglyok nem is, a Roxfort Boszorkány és Varázslóképző vadőrje viszont annál inkább. A termetes - mint később kiderül - félóriás azt a feladatot kapta, hogy vigye el Harryt mindenáron oda, ahová tartozik: a varázslók világába. Bár Harry először kétkedve fogadja származása nem mindennapi történetét, végül az események folytán (az Abszol Úton való varázstárgyak vásárlása, a 9 és 3/4-ik vágány furcsa megközelítési módja és a Roxfort Expresszen való utazás és még sorolhatnánk) kénytelen ráébredni: ő a mágia világában egy valóságos hős, akiért szülei az életüket adták.

    A hírnév ugyanakkor barátokkal, csodálókkal, de ellenségekkel is jár. Hamar kiderül, hogy a rengeteg kedves ember mellett akadnak olyanok is, akik nem csípik hősünket már látatlanba sem.

    A sztori szempontjából fontos hát megismernünk pár kulcsszereplőt, így a cselekmény részletezését a karakterek bemutatása után folytatom.hp1a.jpg

    Karakterek

    Harry Potter: A főszereplő. Kissé félénk, de jószívű ember hatalmas varázserővel és egy villám alakú sebhellyel, amely az őt ért halálos átok alatt keletkezett. Szülei életébe került, de megmenekült a sötét varázslótól, aki rátámadt 1 éves korában. Számtalan rejtély kapcsolódik hozzá, amelyekkel a további részekben folyamatosan szembesülünk majd. Daniel Radcliffe alakítja Potter figuráját mind a 7 rész (8 mozifilm) alatt.

    10/8

    Albus (P. W. B.) Dumbledore, hadd ne írjam ki a teljes nevét: Ő a legnagyobb mágus a történetben. A jó oldalon álló legnagyobb mágus legalábbis. Furcsa szokások, nagy varázserő és tudás, rengeteg szeretet és empátia. Persze ő sem hibátlan, de ez jóval később derül csak ki. Az első két részben Richard Harris alakítja őt.

    10/10

    Ronald Weasley: Harry legjobb barátja a Roxfortban terjedelmes családjával (Weasley ikrek, bátyák, anyuka, apuka) együtt. Kissé ügyetlen, és nem annyira tehetséges mint Harry, mivel bátyái árnyékában telt az élete. Azonban megbízható és jó barát. Ruper Grint játssza a szerepét.

    10/6

    Hermione Granger: Harry másik legjobb barátja, az idegesítően tudálékos, de jószívű és valóban borzasztóan eszes - itt még - kislány. Csak egy veszélyes troll legyőzése után hagy fel a marakodással és lesz jóban Harryvel és Ronnal. A bájos Emma Watson alakítja őt mindvégig.

    10/9hp1b.jpg

    Hagrid: A jókedvű óriás a történetben, aki a Roxfort kulcs- és háztájőrzője. Harryvel, Ronnal és Hermionéval mindvégig jóban van, és próbál segíteni nekik amiben tud. Robbie Coltrane alakítja.

    10/9

    Minerva McGalagony: A Griffendél (Roxfort négy házából az egyik) vezető tanára, aki átváltoztatástant tanít, és nem mellesleg igazgatóhelyettes is. Szigorú, de jóakaratú. Maggie Smith.

    10/8

    Perselus Piton: Alan Rickman alakítja a Mardekáros Piton bájitaltan professzort. Valamilyen ismeretlen okból ki nem állhatja Harry Pottert, és borsot tör az orra alá, ahol tud. Az "utáljuk Harryt" klubba tartozik még egy Draco Malfoy nevezetű egyén is, aki szintén a Mardekárt gazdagítja undok, ravasz és lekicsinylő stílusával. Őt Tom Felton játssza.

    10/9 és 10/5

    Dursley család, Mógus professzor és a többi diák: Mógus egy dadogós tanár, aki sötét varázslatok kivédését tanít. Furcsa kinézetéhez egy nagy lila turbán járul hozzá. A Dursley családnál pedig Harry nevelkedik 11 éves koráig. Néhány diák még szerepet kapott a történetben, később fontosabbak lesznek: Neville Longbottom, az ügyetlen fiúcska, Crak és Monstro, Draco csatlósai és még páran.

    10/7

    Cselekmény 2. rész

    Felvéve tehát ismét a fonalat: Harry és barátai megérkeznek a Roxfortba, ahol egy ezer fős sereg is jól lakna a tanévnyitó lakomán, nem az a pár száz diák, akik a Nagyterem fényét gazdagítják. Dumbledore beszéde és intelmei után (a 3. emeleti folyosó tiltott, csakúgy mint a kinti erdő a Tiltott Rengeteg) és a Roxfort házaiba való besorolás után Harryék elfoglalják ágyaikat a hálótermekben. (A besorolást a házakba egy beszélő süveg végzi, ami Griffendél, Mardekár, Hollóhát és Hugrabug csapatába sorolja az embereket tulajdonságaik alapján - Harry és barátai Griffendélesek lesznek)hp1e.jpg

    Másnap kezdődnek a varázstan órák többek közt Bájitaltannal, Átváltoztatástannal, Bűbájtannal, Sötét Varázslatok Kivédésével stb. Harry a hónapok folyamán jobban megismerkedik a Roxfort trükkös folyosóival és lépcsőivel, na meg a hozzá hasonló varázslótanoncokkal. Egy Draco által kirobbantott incidens miatt bekerül a Griffendél Kviddics csapatába is - ez lenne a varázslók kedvenc sportja, 4 labdával és repülő seprűkkel.

    A sulis élet itt tehát felettébb varázslatos, igencsak ötletes a világ kivitelezése is a filmben... van azonban magja is a történetnek: a három jó barát nyomozni kezd, mivel a varázslók bankjából eltűnt egy fontos csomag... illetve eltűnt volna, ha Hagrid és Harry nem hozzák el azt a valamit a Roxfortba még utazásuk előtt. Hamarosan elkezdik sejteni, hogy az a valami van a Roxfort tiltott folyosóján lévő termek alatt. Nem sokkal később az is kiderül, hogy a Bölcsek Kövéről van szó, amely mindent arannyá változtat, továbbá örök életet biztosít a kőből kinyerhető elixír fogyasztójának.

    Valaki a tanári karból megkísérli ellopni a tárgyat, így Harryék joggal gondolhatják, hogy a kő védelemre szorul. Amikor már Dumbledore is elhagyja az iskolát, Harry, Ron és Hermione döntenek: megállítják a tanárt, aki sejtésük szerint a halhatatlanságra vágyik.

    Az éjszaka folyamán kiosonnak Harry Láthatatlanná tévő köpenyében (ezt karácsonyra kapta egy ismeretlen feladótól) és egy sor furfangos, a követ védő akadályon vágják át magukat, hogy véghez vihessék tervüket. Az út végén azonban hatalmas és halálosan veszélyes meglepetés fogadja Harry Pottert...

    10/8

    Helyszínek

    A történet Nagy-Britanniában és Skócia területén játszódik.

    Little Whinging: Egy kis község. Harry 11 éves koráig a Privet Drive 4. szám alatt lakik. Átlagos családi ház rendezett kerttel és rendmániás tulajdonosokkal.

    Abszol Út: A varázslók "piaca"; az a hely, ahol a szükséges varázstárgyakat, pálcákat, seprűket, könyveket és kellékeket be lehet szerezni. Ezenkívül mindenféle mágiához közel álló állatok is kaphatók itt. A Gringotts, a varázslók bankja szintén itt van.

    9 és 3/4-ik vágány: Londonban a 9. és 10. vágány közti falon keresztül érhető el a mágikus képességekkel rendelkező egyének számára. Innen indul a Roxfort Expressz.hp1c.jpg

    Roxfort: Egy hatalmas kastély, ahol az ifjú varázsló és boszorkány tanoncokat képzik. Saját erdővel, hatalmas tornyokkal és rengeteg lépcsővel, folyosóval, termekkel. A filmben pazarul lett megjelenítve, a látványvilág magas színvonalú, továbbá a vizuális effektek nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy életre kelhessen a varázslat a mozivásznon és a képernyőkön.

    Érdemes a magas minőségű zenét is megemlíteni, amely John Williams érdeme.

    10/10

    Ideológia, filozófia

    A történet alapjában véve egy nagy mese tele varázslattal. Rengeteg szereplőt, tárgyat Rowling a mesék alapján írt bele a történetébe, de régi legendákból is merített, célzok itt például a Bölcsek Kövére. Régen az alkimisták szerettek volna elkészíteni egy olyan tárgyat, amely örök fiatalságot ad, továbbá bármilyen anyagot arannyá változtat. Hittek abban, hogy ez lehetséges, ma már azonban tudjuk ennek az ellenkezőjét.

    A mű filozófiájában leginkább a jó és a rossz harca nyer teret, ami majdnem minden fantasztikus alkotásban megtalálható, mindezt azonban nyakon önti nekünk Rowling egy csodálatosan felépített mesevilággal. Sikerült azt is elérnie, hogy szerte a világban sok ezer gyerek és felnőtt szeresse meg az olvasást és lássák meg annak az örömét.

    10/8hp1d.jpg 

    Összegzés

    Végeredményben tehát egy kimagasló történetről van szó, bár az első egynéhány rész inkább mese, mint fantasztikus történet, így a további részekkel egybevetve törés érezhető a történet hangulatvilágában: egyre komolyabb és sötétebb lesz a cselekmény. Hogy ez pozitívum vagy negatívum, döntse el mindenki maga.

    10/8

    Port és IMDB linkek:

    Port

    IMDB

    Szólj hozzá!

    Filmkritika 05: A sziget (2005)

    Skywalker91 2013.01.29. 17:19

    KATEGÓRIA: Akciókalandfilm, sci-fi

    Bevezető

    Kalandozzunk el kicsit az akciókalandfilmek világába, egészen pontosan a Szigetre. Mint az ki fog derülni, maga a sziget csak átvitt értelemben létezik, tehát ettől a filmtől ne azt várjuk, ami a híres sorozatban, a Lostban történt (csapatnyi túlélő egy ismeretlen szigeten reked). Szó van azonban dúsgazdag vállalkozó titkos földalatti létesítményéről, amelyben rabszolgasorban tartott... "emberek"... sínylődnek.

    A koncepció felettébb érdekes, kevés ilyen film van a nemzetközi palettán, mint amilyen ez is. A színészek játéka pazar, Michael Bay pedig kitűnően életre keltette a sztorit. Na de miről is van szó pontosan?

    Cselekmény

    Egy remek filmről, amelyre az akció, kaland és science fiction jelzők egyaránt illenek. A cselekmény egy furcsa, kaotikus álom után kezdődik, Lincoln 6 Echo-val.  Lincoln mindennapi életét éli egy utópisztikus létesítményben. Hófehér szoba hófehér falakkal, ággyal és bútorokkal, ruhákkal és cipőkkel. Kicsit földöntúli érzése támad az embernek, pedig nagyon is a Földön vagyunk, 2019-ben, egy "szennyeződés" után, amely kiirtotta az emberek nagy részét. Lincoln a maréknyi túlélő csoportot gazdagítja.

    A mindennapok elég rutinszerűek, kezdve a reggelitől a robotmunkán át az esti minimális szocializációig. Minden adott, hogy egészségesen élhessenek a túlélők. Lincolnnak azonban ez kevés. Kíváncsi természetére a létesítmény igazgatója, Merrick is felfigyel, és dönt, megfigyelés alatt tartja Lincolnt. A történet előrehaladtával azonban számunkra is furcsa dolgok derülnek ki (például tilos a fizikai kontaktus férfi és nő közt, az újabb túlélőket újra kell tanítani mindenre) és úgy érezzük, itt valami nem stimmel.island1.jpg

    Az itt élő embereknek egy céljuk van csupán: eljutni a Szigetre, az egyetlen fertőzésmentes helyre a Földön. Hogy ki mehet el a szigetre, egy úgynevezett sorsolási procedúrával választják ki, amely elvileg teljesen véletlenszerű.

    Főszereplőnket nagyon hajtja a kíváncsiság, mert úgy érzi valami hiányzik az életéből, és egyre inkább gyanakvóvá válik. Gondolatmenetébe bevonja Jordan 2 Deltát is, egy kedves szőke hajú lányt a szomszédos szektorból. A kíváncsiság és a véletlen folytán úgy alakul, hogy Lincoln szemtanúja lesz, amint az egyik "nyertest" a Szigetre való utaztatás helyett a halálba küldenek egy altatóinjekcióval.

    A néző közben kezd ráébredni, hogy az eddigi helyszín egy furcsa klónozó üzem, amely a klónokat termékekként tartja számon, mintegy életbiztosításként a gazdag ügyfelek számára.island3.jpeg

    Beindul hát hősünk alapvető ösztöne, és a túlélés érdekében menekülni akar minél messzebb az "otthonától". Terveibe Jordant is beavatja, így együtt szöknek meg a létesítményből. Sivatagos pusztaság és egy hosszú főút várja hőseinket, miután kiszabadulnak föld alatti börtönükből. Nemsokkal később segítséget is kapnak a kinti élethez az egyik üzembéli karbantartótól, így megpróbálnak minél messzebb menekülni egy olyan - nagyon is élő - világban, amiről semmit sem tudnak. A nyakukon a Klónozó Kft által felbérelt ügynökök tömkelege, probléma viszont egy szál se, Lincoln ugyanis elkezd emlékezni "életére". Meglátogatja megrendelőjét, aki hajszál pontosan ugyanúgy néz ki mint ő, bár azt még nem sejti, hogy gyilkos indulatok motoszkálnak eredetije fejében.

    Egy pár autós üldözés, városrombolás és megtévesztéses lövöldözés után Lincolnt és Jordant már csak egy dolog vezérli: tönkretenni a gyárat, amely az életre kelt klónokat embertelen módon termékekként kezeli.

    10/9

    Karakterek

    Lincoln 6 Echo: A Ewan McGregor által életre keltett karakter határozott és örökösen kíváncsi. Veszélytelennek látszik, ám ez csak film negyedéig marad érvényben. Lévén hogy akció-kalandfilmről van szó, hősünk gyorsan elsajátítja az önvédelem és lövöldözés sajátosságait. Profi színész, hiteles Lincoln.

    10/9

    Jordan 2 Delta: Scarlett Johansson színésznő játssza a női főszereplőnket. Nekem úgy tűnt, ez a karakter nem rendelkezik túl sok egyéniséggel, erről persze nem a színésznő tehet. Sőt, Scarlett nagyon is jól játssza a bájos, de időnként nem túl izgalmas Jordant. Több életet és háttértörténetet is vihettek volna a karakterbe, de egye fene, az élményt nem rontja le.

    10/7island4_1.jpg

    Merrick: Sean Bean játssza Merrick igazgatót, a létesítmény vezetőjét. Ő az a csendes gonosz, akit csak a profit érdekel. Nyilván kellett, hogy legyen valami mozgatórugója a sztorinak, és ő lett a történet főgonosza, akit le kell győzni. Nagyon sok szerepet nem kapott Sean Bean, de a meglévőket hitelesen adja elő a nézőnek.

    10/8

    McCord és Albert Laurent: Két olyan karakter, akikről az események folyamán derül ki, hogy melyik oldalon is állnak. McCord segít beilleszkedni a két szökött klónnak, amiért később az életével fizet, Laurent pedig a jólelkű katona, aki a végén Lincolnék oldalára áll. Két különböző stílusú, jól kitalált karakter, bár McCord valamivel érdekesebb, talán a stílusa miatt (kedvenc pillanatom, amikor megmutatja Lincolnéknak a kreditkártyát: "És ez az az eszköz, amit soha nem adunk oda a nőknek")

    10/8

    Helyszínek

    A klónozó létesítmény: Igazán futurisztikusra sikerült; legyen szó a berendezésről, a 3D-s kivetítőkről, a TV-s liftről vagy a szórakozóhelyről. No és a fehér szín dominál mindenhol. Gondolom, effektelés előtt még nem így nézett ki a  hely, mint a képernyőn, de összhatását tekintve szépen meg lett csinálva.

    Egyéb: Egyéb alatt falusi kocsmát, nagyvárost és csili-vili ingatlanokat értek. Semmi extra tehát, mégis örülök, hogy ez a film több helyszínt is bemutatott, nem az a tipikus egyszobás sci-fi akció lett belőle, ami lehetett volna.

    A zene a helyén van, kellően sci-fis, és akciós, hol lágyabb, hogy pörgősebb tempóban szól.

    10/8

    Ideológia, filozófia

    A Sziget több erkölcsi-filozófiai kérdést is feszeget, elsősorban az emberi klónozással kapcsolatban. Egy élő klón valóban értelmes lehet/lesz majd, fog érezni, megtalálhatóak lesznek benne tapasztalataink, emlékeink? Vagy csupán termékekként fogunk/kell rájuk tekinteni?

    Mindkét oldal mellett lehet felsorakoztatni érveket és ellenérveket, ugyanis - bár gonosz dolognak tűnhet - a klónozás egy alternatív megoldás lehet azoknak az embereknek, akik szervdonorra várnának, és így, felhasználva saját klónjukat, tovább élhetnének. Persze bizonyára humánusabb lenne akkor már csak szerveket "termeszteni".

    Nos, mindenesetre izgalmas témákat feszeget a film.

    10/9island2.jpg

    Összegzés

    Ötletes darab, és bár bizonyára tudna az ember hibákat keresni benne, nincs szükség rá, mert magával ragadó, kellően intelligens és szórakoztató. Szerencsére nem is túl durván van bemutatva a történet, így az alsóbb korosztálynak is nézhető és emészthető film kerül az asztalra.

    10/9


    Port és IMDB linkek:

    Port

    IMDB

    Szólj hozzá!

    süti beállítások módosítása